Folyton azon töprenkedem,
mily hiba követte el,
hogy becsület esett létemen,
és vezeklek életemmel?
Ha szemem nem lát az álmokra
egy-egy kései éjszakán,
nem számíthatok páromra:
Ő nem vigyáz már reám.
Tovább szaladni kellett volna
a villamos után,
lámpát nem váltani magamnak pirosra
a váltónál, bután.
Meddő, tudom, a gondolat,
hiába pörög agyam:
az az idő már rég elszaladt,
és most csak emésztem magam,
de nem maradt már lassan más nekem,
mint keresnem azt az utat,
amelyen az elágazástól életem
már virtuálisan halad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.