2011. május 21., szombat

Vélemény


Jó lenne, ha valaki egyszer már azokat mentené, akiket tönkre tett a rendszerváltás. Ez a kormány úgy ment neki a kormányzati ciklusának - már már teljesen világossá vált -, hogy nem volt rá sem szellemileg, sem tárgyilag felkészülve. Tavaly nyár folyamán azt hajtogatta, hogy nem ismeri a helyzetet (nyilván, hiszen az előző három éven keresztül az utcát járták a képviselők és nem azt a munkát végezték, amiért fizetem őket). Utána még fél év telt el a "gazdasági mentőcsomag"-ig, ami abből állt, hogy eltulajdonította magánemberek vagyonát, jó kommunista erkölcsökhöz méltón: elvette a magánmegtakarításokat, a magán nyugdíj pénztárakból. Erre a lépésre egészen nyilvánvalóan - a kommunikációból adódóan is - kizárólag azért volt szükség, mert a FIDESZ agytrösztjének semmi épkézláb ötlete nem volt a gazdaság helyre állítására. Ez volt az egyedüli megoldás a varázsköpeny alatt. Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy ez az összeg közel sem elégséges a célok megvalósítására, ezért kommunistákat megszégyenítő kampány indult a nemzetközi pénzintézetek ellen, amit megfelelő demagóg csomagba csomagolva könnyedén el lehetett fogadtatni a még mindig kádári korszakban élő társadalommal. A demagógia is hasonló volt az akkor hallottakhoz. Az ezt megelőző lépés az államigazgatás hibáit egy magántulajdoonban lévő, gazdaságilag jól működő cég államosításával torolta meg, ahelyett, hogy a normális polgári társadalmakban szokásos független igazságszolgáltatásra bízta volna az ügyet. Nem is bízhatta, hiszen a kormány az igazságszolgáltatás ellen is támadást indított: az Alkotmánybíróság jogköreit is kizárólag abból a célból nyirbálta meg, hogy még fél év után is hiányzó gazdaságpolitikai elképzelését pótlandó, a polgári jogba ütköző módon visszamenőleges hatállyal szedhessen be pénzt az államháztartás egyensúlyban tartásához. Hasonló célokat szolgált az új adórendszer is, aminek lényege: a közösségi kiadásokból (például Nemzeti Színház áthelyezése, autópálya építés) azokra terheljen rá nagyobb részt, akik ezeknek eredményeit kevésbé élvezhetik. A bérből és fizetésből élők, tömegeit tovább sanyargatja az éppen megfelelő ütemben bevezetett munkanélküli és egyéb támogatások csökkentését célzó "gazdasági terv", aminek egyetlen lényegi eleme az adóterhek szegényebb rétegekre való átterhelése mellett éppen ezeknek a szegényebb rétegeknek további sarcolása, a társadalmi szolidaritás szétverésével.
Pártunk és Kormányunk ebben a témában jelentős művet alkotott. Miután az elmúlt egy év alatt semmilyen hathatós gazdasági programot nem sikerült összehozni a fent említett rablógazdálkodási lépéseken felül, szimbolikus politizálással szúrja ki a szemét a társadalomnak: retorikájával első lépésben kirekeszti a társadalom egy részét a társadalomból (lásd: "kiírták magukat a társadalomból" szöveg), majd az új, saját szájíz szerint megalkotott tákolmánnyal próbálja megerősíteni ugyanezt a kirekesztést.
Ebbe a vonulatba tartozik a bronírt ötlet a  fedél nélkül élők - más néven hajléktalanok - megadóztatásáról szabálysértés címen. A következő lépés nyilván a moszkvai eljárás lesz: ott az elmúlt télen összefogdosták a hajléktalanokat, buszokra rakták őket, majd pár száz kilométerre Moszkvától kitették őket a Nagy Keleteurópai Síkság hómezőjére.
A tavalyi lépéseket a széllel bélelt terv háromszori módosítása után természetesen újabbak követik. Immáron az alapítványok alapítvány tagok befizetéseiből összegyűlt vagyonát kívánja lenyúlni igazságos Pártunk által egyszemélyben vezetett Kormányunk: Most a Magyar Kultúra Alapítvány, a Magyar könyv Alapítvány, a magyar Alkotóművészeti Közalapítvány számláin lévő pénzre ácsingózik.
A fenti műveletekhez a Kereszténydemokrata Párt, mint a magyarországi keresztény egyház(ak?) tagjainak politikai képviseletének vezetője Semlyén Zsolt teológus, szociológus asszisztál, nyilván a hívek egyetértésétől övezve.
Az ne zavarjon senkit, hogy közben házak dőlnek össze, mert a kormány elfelejtkezik a katasztrófa védelemről, hogy emberek tömegei kérnek az országban randalírozó félkatonai szervezetek elől menedéket külföldön, hogy a belső rendet fenntartani létrehozott szervek (rendőrség, tűzoltók) füstbombáznak és vízzel árasztják el az utcákat a belügyminiszter pancsersága elleni tiltakozásként. A gazdaság dübörög. Rosszabbul élünk, mint egy éve, ugyanis csökkentett fizetésünkből több adót fizetünk. Bár vannak, akik jobban élnek, az olyanok, mint Lézer Jani már a szocializmusban is páncélautóval jártak.
Apropo: a legszebb volt, amit pár éve egy fórumon olvastam: jelenlegi miniszterelnökünk azért nem követett el jó erkölcsbe ütköző tettet, amikor a felesége tulajdonában lévő vállalkozásnak nem csak megigérte az állami támogatást, hanem az meg is kapta, mert a vállalkozás később ezt a támogatást visszafizette. Ennyit a a mai magyar keresztény erkölcsökről.

1 megjegyzés:

  1. Mellesleg valami idióta zaklat a napokban rendszeresen telefonon. Mikor fölveszem a telefont, mindig így kezdi a mondandóját: "Tisztelettel köszöntöm, Orbán Viktor vagyok." Itt szoktam letenni a telefont. Valószínűleg arról van szó, valami betörő társaság puhatolja ki ily módon, mikor nincs otthon senki, hogy kirámolhassa maradék vagyonát, és lenyúlhassa folyószámláját is a nyugdíja mellett. Erősen gondolkodom, hogy megteszem a feljelentést zaklatásért, mert az elmúlt 3 napban ez már a harmadik hívás volt.

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.