2011. május 12., csütörtök

Kocsmában


Kocsmapultot támasztom egyik nap délután,
a fejemből bámulok ki mereven, bután.
Nem vagyok egészen részeg - pár sör még meg nem árt -,
egészben nézem, mi a részem abban, mi ide cibált.

Hullámzik a nép nagyon a kocsmapult körül,
jól látszik az arcokon, hogy mindenki örül.
A szélesvásznú képernyőn rohangál két csapat
(ha nyúznának sem mondanám meg, kik is játszanak).

Korsóba nézve úgy tűnik, a sör elfogyott.
Csapos lány jön, kérdezget. Intek, kösz, jól vagyok.
Felmarkolom sapkámat (vagy kalapom talán?)
és felnézek a kéklő égre (már kint az utcán).

Úgy döntök, hogy itt az idő, haza indulok,
mára elhagyott az erő, úgysem alkotok
semmi hasznosat, mit eddig meg nem tettem már:
átvirrasztom úgyis majd megint az éjszakám.

Vagy ülök a gép előtt, egy kicsit netezem,
feltöltöm ezt a versem, a webre egyenesen,
vagy ezúttal olvasom majd mások írásait,
rendbe szedni életem hátha kicsit segít.

Éjféltájt ha majd az ágyba belezuhanok,
elalszom azonnal talán, ez így frankó dolog,
lenne: nem kell megint azon járjon az agyamnak órákon át,
hogy is kellene állítani életem kormányrúdját.



25 megjegyzés:

  1. Én, az alkohol hatására nem depressziós verseket írnék, ha tudnék, hanem "ihaj - csuhaj, sose halunk meg" típusú műveket. Másnap?? Asszem, - mély depresszióba esnék, de annyira, hogy még a tollat se venném a kezembe, max egy pohár alkohollal aklimatizálodnék.Aztán megint vidám napok, és másnapok, melyek írásra alkalmatlanok, stb, stb...Nekem szomorúnak tűnik a fenti vers. Mellesleg a problémáink, csak addig tartanak, míg meg nem oldjuk őket. Jobb előbb mint soha.Ha már más segítség nincs, csak az alkohol, akkor nagy baj van.Sajnos a pálesz még nem oldotta meg senki gondját, de tetézni tudja rendesen. A qrva életbe, írok itt a piáról, és már vagy egy hete nem ittam még sört se. (tudnivaló a sör ezerféle jótékony hatása miatt nálam nem számít a bódító szerek közé, csak a rendőrség ezt nem igazán fogadja el, de ha én kerülök 2/3 - os többségbe, ezen lesz változtatás, és én megszavaztatom magamnak, saját részemre.) Lényeg a lényeg, hétfőn biztos iszom majd valamiféle nedűt, de szigorúan csak estefelé.

    VálaszTörlés
  2. Az előbbi írásomból kiderülhetne pártállásom, hogy kikhez tartozom. Nos, kedves barátaim meg kell nyugtatnom mindenkit, az a politikai szervezet melybe szívesen tag lennék még alakulóban sincs.Sajnos. Ha rajtam múlna a TBE színeiben indulnék, de nagyon kevesen vagyunk.....
    (TBE = talpig becsületes emberek..)

    VálaszTörlés
  3. Ja, hogy ez depressziós vers? Bocs... nem jöttem rá :-)
    DE a fene egye meg, tudod, hogy már vagy 3 hónapja (legalább) tervezgetem, hogy írok egy "nem depressziós": értsd: tényleg jó, vidám hangulatú verset, amiben még keserűség, sőt irónia sem található, nyomokban sem? Csak az a baj, hogy még ötletem sincs, hogy mi a fenéről szóljon, nemhogy meg is írnám. Az almaszedő (vagy mi a fene volt? meggyszedő) asszony meg Jóskapista esete a kilátszó combbal valahogy a múltkoriban sem ragadta meg a fantáziámat :-)

    VálaszTörlés
  4. Látod, Lufi, ezt a kategóriát már olyan sokan maguknak tulajdonították, hogy én nem kívánok ilyen pártba sem belelépni, mert attól is csak a talpam bűzlene utána.

    VálaszTörlés
  5. Általában a péntek délutánjaimat a verseidnek szentelem, ugyanis csak délig dolgozom, mint az urak.Ilyenkor nincs zavaró tényező a környezetemben, és értő olvasásnak adhatom öreg fejem. Mondják, az első gondolat mindig a legjobb, hát nálam lehet nem mindig.Igen amatőr olvasó vagyok, és inkább zene, mint szöveg centrikus. (szöveg centrikus nem egy szó?) Ha hülyeséget írok, az nálam sokszor előfordul, tessék figyelmeztetni!!:-))

    VálaszTörlés
  6. De egy szó!!!:))) Öreg barátom!:)))

    VálaszTörlés
  7. Igazad van! Maradok római katolikus, bár oda se nagyon járok gyűlésekre, inkább a freskók, szekkók, szobrok, és az építészet miatt teszem néha tiszteletemet.

    VálaszTörlés
  8. Azért akkor ezt beszéld meg azzal az emberrel, aki pirossal aláhúzza a helyesírási hibáimat, és a monitoromban lakik.!:-) Köszönöm az iránymutatást ifjú hölgy.

    VálaszTörlés
  9. Nos nem szántam annak, de van igazság benne, amit írtál, nem kell szabadkozni. Ott egye a fene!
    Az a baj, mint már a múltkoriban említettem, hogy a fürge diákról, akit a Nap tüze a hegyre kicsalogatott és hős evoékat kiabál szanaszét örömében semmi kedvem írni, ráadásul Áprily Lajos már írt róla. Marad, ami eszembe jut, mindenféle hülyeség: hol kitalálok dolgokat, hol nem, az egyik ugyanolyan, mint a másik.
    Majd írok egy-két forradalmi verset a nem létező munkásosztály buzdítására, oszt jöhet a lefüggönyzött fekete "igazság" (pojeda) Tákolmány sértés mián.

    VálaszTörlés
  10. :-)
    Csibi! Ezt vegyétek föl videóra,. amikor megbeszéled a dolgokat Lufi monitorában lakó emberrel, aki piros tollat használ, mert én kíváncsi természetű vagyok!

    VálaszTörlés
  11. Az enyémen is állandóan aláhúzgál! De nem hiszek én ám mindenkinek!:P
    De hiszen te mondtad hogy "öreg fejjel"azért írtam hogy öreg barátom!:)))
    De nagyon jól esett ez az "ifjúhölgy" te hazudós!:))))

    VálaszTörlés
  12. Oké Joe! Örülök a mosoly jelednek!:) De különben agyas ez a pasi aki alá húzgál.A "mosoly jelet" egybe sem és külön írva sem húzta alá! Na akkor most hogy írjuk?

    VálaszTörlés
  13. Majd megosztozunk. Látom, Te külön írtad a mosolyjelet, úgyhogy én egybe írom :-)

    VálaszTörlés
  14. Eddig hittem neki, de ezután még azon is elgondolkodom, hogy apró kekszeket dugiszáljak be neki a hűtőrácsokon keresztül. Átba..ott, éhen fog halni!!
    A Lufi az igazat (tutit) mondja "mindég", és köszönöm az öreg barátom jelzőt.

    VálaszTörlés
  15. Lufi! Nem tudtad, hogy a ketrecben tartott állatokat (gondolom, ilyen aláhúzós embereket is) tilos etetni? Rég járhattál állatkertben. Csak a sajátjaidat ne felejtsd el, mert éhen pusztulnak!

    VálaszTörlés
  16. Relatív ez a ketrec dolog, bentről nézve, - ki is van a rácson túl?

    VálaszTörlés
  17. No ebben igazad van, már Sempruntól is olvastam. Van, hogy jó, ha az ember maga zárja ki(be?) az állatokat a ketrecen túlra, csak túlzásba ne vigye, mert azért én speciel jobb szeretnék néha továbbra is kirándulni (vagy korcsmába :-) ) menni, mint egy párnázott szobában ücsörögni.

    VálaszTörlés
  18. Semprun urat ( vagy hölgyet) ugyan személyesen nem ismerem, de egyformán jár az agyunk, tehát jó csóka lehet.:-))

    VálaszTörlés
  19. Hogy tetszik a SIP-párt? (sörimádók pártja)

    VálaszTörlés
  20. Például írhatnál az iszogatás utáni "látomásokról":-))

    VálaszTörlés
  21. Ahhoz innya kéne. Attól meg rossz kedvű leszek, és el is alszom.

    VálaszTörlés
  22. Támogatom, ha nem is anyagilag....

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.