Magába húzott, egy pillanat,
akár egy sárga, távolsági busz,
de a múlt időből nem maradt
meg mára már a plusz.
Most beton torony áll merőn,
vonat csattog sínen.
Hogy jártam egyszer hegytetőn,
a völgyben alig hiszem.
Folyton visszatér a vers,
ott kószál a gondolat.
Ha tavasszal hópihe szállna, nyers,
vad vágányon halad:
Miért nem mozdul énekem?
Egy hangú miért a húr,
hisz' véget ér az út nekem,
lassan már alkonyul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.