A tájat megint hó fedi.
Nincsen benne emberi.
Most élet sincsen a hó alatt,
nem jön a tavasz. A tél maradt.
Havat hord kint a kerge szél,
csak én értem, hogy mit beszél.
Beszél a szél, direkt nekem,
hogyan nézzem az életem:
"Még emlékszem, hogyan vártál tavaszt,
majd télbe fordítottad azt.
Most itt a tél, elmúlt a nyár,
és nem jön vissza többé már.
Te magad idézted föl a telet,
hát ne kárhoztasd a szelet!
Most tavasszal is a hó esik,
az élet majd megint védekezik."
Csak beszél a szél, és én hallgatom,
mint susog át zárt alakomon.
Nézem, amint hordja a havat,
már nem várom a tavaszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.