Noha még tegnap is alkotott,
de mára a semmibe tért.
A mű, amit itt hagyott,
más, mint hagyni remélt.
Tüzesen izzó sorok,
lángoló szavak.
A lelke versben lobog,
a költő csak így szabad.
A kavargó ösztönök,
mint magma törnek elő,
a vers marad örök,
bár a lét nem fölemelő.
Hova lesz a nyelv, mi övé,
ha a test a sírba kerül?
Ki mutat a való mögé,
hogy hogyan élhetünk emberül?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.