hogy túlélhetővé tegyem a hiányt.
Már csak ritkán álmodom neveddel, és
mégsem fogadhatok el semmi silányt.
Akkorra már sokadszor volt, hogy olvastalak,
amikor végül fényre derült napom,
te mára ködbe veszett, ragyogó alak.
Sötétben járni újra, zavar nagyon.
Sehogy' sem engedhetem meg magamnak,
hogy nehezteléssel árasszalak el.
Kérem az égieket, hogyha vannak,
segítsenek téged mindig, hogyha kell,
hogy soká örülhess még minden tavasznak.
Így lesz? - kérdezem. De senki nem felel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.