úgy száll a szó most már mögöttem,
földre zuhan, lába törik,
bár rohanna, szállna reggelig,
és ha tudná, elmondaná,
honnan az út, és vajon hová
vezet a vers, mint búvópatak.
Amit kihagy, hát kimarad:
nem őrzi meg emlékezet,
hogy élt, örült, és szenvedett,
hogy volt, és nincs, de lenne még.
Az emberből soha nem elég,
mert nélküle a kegyelem is
csupán üres szó, és hamis.
Hisz' nincsen hit, nincs élet ott,
ahol a lét még nem dadogott,
ahol soha nem hullott szó,
mint alvadt vérrög, zörgő, mohó
csók nem tapadt még ajkakon
napfényben, vagy egy hajnalon.
Vagy volt, de nincs, emlék csupán,
hervadt csokor egy délután
ott feledve egy asztalon.
Mint talpak alatt rózsaszirom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.