Folyton múlt idők haván gyötrődöm,
ami elmúlt, és nem jön vissza már;
mindig csak kint, túl a sötétkörön
világít fényesen a napsugár.
Régen tudom, hogy belőlem árad,
a sötét; viszem, bárhová megyek.
A szem látna, de homályba fárad;
erős, tudatos így hogyan legyek?
Előre kell vetnem tekintetem,
de előttem csak borzasztó sötét;
gomolygását látván hogy' hihetem,
mindenki megtalálja örömét?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.