Versbe kék mintákat szőttem,
mellé téve sárga soroknak,
foltoztam ki a ritmust zölden,
hírt így adván szürke koroknak.
Ketté vágta soraim a metszet,
lila hasadásból vére csorrant,
nem tudhattam, kinek tetszett,
ki volt, aki zordan morrant.
Sárgán sajdul Napnak fénye
gyémánt rímén bíbor versnek,
talán lesz, kinek kedve-kénye
szerinti színeim megfelelnek.
Szőttest szűz szavakból szőttem
hálót fonván gondolatnak,
színvakokkal nem vesződtem,
legföntebb majd megtagadnak.
Kereszthímzés, meg fordított,
színe sárga és visszája
feketén-szürkén rám ordított,
fagyot lehelt versem szája.
Szőttesem dobtam felhőre
csillagport járt rajta lábam,
néha sántán? Egykettőre
újabb színek után jártam.
Léptem vizen, jártam lángon,
tűztől szikrát hányt a rímem,
hamuvá elhamvadt parázson
kormos füst gomolygott híven.
Jártam égben és bányában
csillant fény és volt hiánya,
lila lidércek szájában
izzott zölden átkom lángja.
És most színek után járok,
egy csokorba gyűjtöm őket,
szivárványt az égbe zárok,
színesítem a felhőket,
mert míg a világban szín van,
lesz ritmus is, nem kell félni,
amíg élsz örömben, kínban,
mindig lesz szín elmesélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.