egy oszladozó, és bűzös tetem.
Rám tekintett két szemgödre bambán,
nem tudván, hogy épp reggelizem.
Felkavarodott ott bennem minden.
Kifordult a számból a falat,
földre hullott. Reggelim már nincsen,
nem bírta bent tartani garat.
Pedig én is így rothadok majd el,
vagy kazán tüzén elporladok.
Szívemben ma már benne a rajtjel,
nem hiszem, hogy hátra volna sok,
a célig, amit köd, még takarj el!
Ne bántsanak még a holnapok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.