kisímultak végre vonásaid.
Akkor mind hiába mondtam, ne félj:
még mindig elérheted álmaid.
Szemüveged homlokodra toltad,
lám, látásod sem igényli már azt;
rossz és jó, mind az álmaidba olvad,
te érted el, nem isteni malaszt
okozta, hogy szélkiáltó éned
csendesedett, már átjárja derű.
Az öröm, ím benned újra ébred:
az anya-lét sem mindig keserű.
Aki komornak lát téged, téved:
saját világod él, és gyönyörű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.