2011. április 11., hétfő

Egy felmondás körülményei a Cseppkő utcai Gyermekotthonban


Mint emlékezhetünk, a Fővárosi Önkormányzat két haláleset és egy pedofília-gyanús ügy miatt indított februárban mindenre kiterjedő, általános szakmai vizsgálatot a budapesti Cseppkő utcai gyermekotthonban. A  rendőrség is nyomozást indított, mivel az elmúlt hónapokban az intézmény két lakója is meghalt. A halálesetek kivizsgálása mellett a rendőrségi nyomozás arra is választ  keres, hogyan történhetett, hogy az egyik nevelő rendszeresen vitt haza magával két kislányt az intézetből, anélkül, hogy ezt bármelyik kollégája szóvá tette volna.

A gyermekotthonban tavaly júniusban történt az első szokatlan esemény, amikor kigyulladt egy ágy és hét gyermeket, valamint egy felnőttet megfigyelésre kórházba kellett vinni. A Cseppkő utcai intézmény azonban csak egy hároméves kisfiú tragédiájával került be a köztudatba. A gyerekre november 19-én ráborult egy polc, ennek következtében súlyos sérüléseket szenvedett, kómába került, majd november 24-én lekapcsolták a kórházi lélegeztetőgépről. A gyermekotthon igazgatója egy névtelen levél állítása alapján kirúgással fenyegette meg az alkalmazottakat, amennyiben az esetről nyilatkoznak, az otthon dolgozói ellenben semmilyen fenyegetésről nem tudtak, hiába is kérdezték őket ebben az ügyben.

Egy héttel azután, hogy a 3 éves Dominikre rázuhant egy szekrény, ismét elhunyt a Cseppkő Utcai Gyermekotthon egy lakója. P. Róbert holttestére a Millenáris Park biztonsági szolgálata a talált rá a fűben, ahol feltehetően a szipózásra használt öngyújtó töltőgáz okozta halálát. Ekkor már a rendőrség is kereste az eltűnt kiskamaszt, miután előző nap délután a megbeszélt fél 5 helyett még 6 órára sem érkezett vissza az otthonba.

Az otthon ősszel kinevezett, új igazgatója most sem kívánt nyilatkozni, helyette a fenntartó, Fővárosi Önkormányzat nyilatkozott közleményben.
Eddig az ismert hírek, amik a televízió híradókban, újságokban és internetes cikkekben is szerepelnek.

A hírekbe nem kerültek bele kisebb atrocitások. Olyanok, mint amikor a 16 éves fiúgyermek támadta meg a gyermekfelügyelőt (egy széket vágott hozzá, majd fenékbe rúgta), mert az megkérte rá, hogy a mini hifi berendezését legyen szíves a továbbiakban a saját szobájában, és
kisebb hangerővel hallgatni. Az esetből rendőrségi ügy lett, mivel a nevelő kihívta a rendőrjárőrt, a körzeti rendőr őrszobáról, ahol a Cseppkő utcai nevelőotthont már igen jól ismerik. A jegyzőkönyvet feleségem lemásolta (sajnos, csak saját kézírásával) magának, ugyanis a nevelő, akit a gyermek megrúgott, történetesen a feleségem.

Nyilván ez, és a következő eset késztette az otthon vezetőt (Páger Pál Attilát) arra az elhatározásra, hogy ismét felszólítsa feleségemet: adja be a felmondását. Ez utóbbi esetben feleségem egy csúnyán beszélő gyermek szájára legyintett rá,  aki ocsmány szavakat használt, ahogy nekem elmondta, figyelmeztetésül. A gyerek hisztizését hallotta meg a folyosón az otthonvezető, akinek a gyerek azt mondta: "Kati néni szájon vágott".

Én azt javasoltam mai nap délelőtt neki: Mondja azt, hogy nem teszi, mondjon föl neki az otthon, ő pedig majd pert indít az intézmény ellen, valamint az otthonvezető ellen külön is, aki a másik esetet említve jelezte, hogy annak ő szemtanúja volt. Ez a kijelentés már büntetőjogi eljárás kezdeményezésére is elegendő, ugyanis Páger Pál Attila úr nem volt az eset szemtanúja, ráadásul szándékosan, és rosszindulatúan értelmezte az általa nem ismert előzményeket.

Feleségem egyébként, és nem mellesleg, 50 éves, öt közös (közöttük egy autista) gyermekünk édesanyja, gyógypedagógiai asszisztens, gyermekfelügyelőként dolgozik felmondási ideje alatt jelenleg még május 1.-ig a nevelő otthonban.
Az otthonvezető a mai napon azt mondta neki, amennyiben ragaszkodik hozzá, hogy az otthon mondjon föl, beleírják a felmondás indoklásába, hogy idézem: "rendőrségi ügye van", valamint, hogy "hogy minősíthetetlen hangon beszél felettesével", és "nem tudott jó kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel". Az otthonvezető azt is megjegyezte ennek folyamán, hogy  "Attila ügyéből rendőrségi ügy lett."  Erre feleségem megkérdezte: "És, ha én már nem vagyok az otthon dolgozója, akkor mi lesz?" Erre az vezető válasza ez volt: "Akkor majd megszüntetik az ügyet".
A mai "beszélgetés" során figyelmeztette: Amennyiben a gyermekotthon mond föl neki,  felmondásában a fenti események szerepelni fognak, mint például, hogy: "rendőrségi ügye volt" és nem fogják alkalmazni sehol (a "kabátlopási história").  Amikor feleségem megkérdezte az otthonban ez év januárjában munkába állt, próbaidőn lévő otthonvezetőt: "Mondd: te nem félted az itt történtek után az állásodat?" ő csak annyit válaszolt: "Nekem nem kell állás, legföljebb keresek másikat".

A fenti eseménysorozat, valamint a mai nap eseményei és a fenyegetés hatására feleségem úgy döntött, ő adja be felmondását, inkább vállalva a munkahely-keresés bizonytalanságát.

9 megjegyzés:

  1. A történtek alapján ez a legjobb megoldás. Majd keres mást, ha még egy ideig nem is talál, de legalább nem lóg a feje fölött Demoklész kardja. Mellesleg ilyen szemét vezetővel én se dolgoznék.

    VálaszTörlés
  2. Meglepődtem...mit meg lehet tenni ez országban..felháborító!!!!!
    Az távozzon akinek a leírtak alapján igaza van???
    Húha.....ha ezt így fojtatják hova jutunk?????

    VálaszTörlés
  3. Én ismerem Páger Pál Attilát. Verbális bántalmazásnak van kitéve mindenki. Volt olyan gyerek aki azt mondta neki: "Palikutya". Pár nap múlva focizott a gyerekekkel, és ennek a gyereknek úgy nekirúgta a labdát (arc), hogy a 9 éves kisfiú el is borult. Persze a fociban vannak ilyen balesetek. Az ombudsman vizsgálódik miatta, de hát nem lesz abból semmi, mert van beépített ember. Az igazgató aki egyébként fenyegetésben tartja a gyermekotthon dolgozóit és gyerekeit utasításba adta, hogy Páger Pál Attila verbális bántalmazásáról tilos beszélni, a hatóságok elől el kell titkolni ezt a tényt. Meg kell védenünk Palit! Ebben a gyermekotthonban Dr. Herczeg Krisztián igazgató megfenyegetett egy 18 éves értelmi fogyatékos gyereket is. Ha balhé van, azt rá fogja kenni. Persze az igazgató a dolgozókra hárítja a felelősséget teljes mértékben. Pedig a kis Dominik haláláért is a gyermekotthon vezetője az egyedüli felelős. Azért ő a vezető. Borzalom, hogy mióta Dr. Herczeg Krisztián vezeti a gyermekotthont (akit a pályázata alapján alkalmatlannak tartottak a posztra) azóta félelem és rettegés uralkodik a gyermekotthonban. Zsarolással rúgja ki azokat a szakembereket, akik a gyerekekért vannak ott, és zöldfülű fiatalokat alkalmaz, akiket be tud törni. 100 gyermek van bajban most. 100 gyereknek és 100 dolgozónak kell retegnie, mi lesz az igazgató következő lépése.

    VálaszTörlés
  4. Egy kérdésem lenne mi az indoka annak hogy megfenyegessen egy 18 éves gyereket aki lehet hogy értelmileg fogyatékos az önök szavával élve, de mit okozott szerencsétlen önöknek, hogy meg kell gyanúsítani valakit aki nem is tett semmit énszerintem és, még hogy rákeni azt a dolgot valakire aki még nem is tett semmi rosszat tudtommal, és még önnek "áll feljebb"??? Milyen dolog ez mást úgy meg gyanúsítani mikor nem is ő tett olyan dolgot amiért neki kéne bűnhődnie nem pedig annak, aki ténylegesen megtette, ha egy Hitler és Sztálin kereszteződése irányítja a gyermek otthont akkor naná hogy ott a kín, félelem, rettegés, és zsarolás uralkodik, nem gondolja esetleg ön hogy az amit a 18 éve fiatal korú gyermek elkövetett vagy elkövetett más és rá kell terelni énnekem összeállt egy kép ha kirúgnák "Dr. Herczeg Krisztián"-t akkor vissza térne a rendes régi kerékvágás és nem lenne ez a mostani sok baj amit átélnek a gyermekotthonban lakók, ha valami probléma lenne a haverommal Raffay Sanyival akkor, kérem ne rá merészeljék fogni azt amit nem is ő tett meg!!! Értve vagyok?????????? Szerintem is, értve. Akkor maradjon így IS!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Nem világos, kedves gengszter (gangsta=gengszter), hogy a kérdést kinek is címezte. Tehát "nincs értve", hogy e "szép" germanizmussal válaszoljak.

    Én ugyanis nem "önök" vagyok (azaz nem vagyok az "illetékes elvtárs"), hanem a férje egy az egyik, lassan 8 hónapja utoljára az említett gyermekotthonban rövid ideig dolgozott nevelőnek. A cikkben elbocsátásának körülményeit ecseteltem, de a nevezett otthonnal, az Ön által említett személyekkel soha nem álltam kapcsolatban, sőt, soha nem is találkoztam egyetlen alkalmazottjukkal sem (a munkaügyist kivéve, mikor a feleségemet elkísértem, hogy átvegye a felmondással kapcsolatos iratokat).

    Attól tartok, a "feljebb áll" kifejezést ez esetben nem tudom hova tenni, mire vonatkoztatni (lenne mire, de azt nem ecsetelném).

    Így attól tartok, hogy az "értve vagyok" sok-sok kérdőjellel ellátott szenvedő szerkezetű - tehát nem igazán magyaros - kérdést esetleg nem nekem és nem ezen a fórumon kellene föltennie.

    Első kérdésére válaszolva pedig közölhetem, hogy soha nem fenyegettem meg egyetlen 18 éves gyereket sem, fiatalabbat sem (maximum a sajátjaim közül egyiket-másikat, mikor égetnivalók voltak, hogy elfenekelem őket). A gyanúsítás szintén távol áll tőlem, ilyet nem tettem. Az említett intézmény gyermekotthon, ugyanis a "gyermek otthon" magyar nyelven olyan otthont jelent, amelyik még nem nőtt fel, azaz még a gyermekkorát éli (az otthon).

    Én nem gondolom, hogy amit 18 éve bárki is elkövetett, bárkire rá kellene terelni, de erről senki nem is beszélt itt (és a mondat amúgy is olyan zavaros, hogy nem is értem).

    Azért egy kép nekem is összeállt: Ön eltévesztette a címet, kedves gengszter úr.

    Még annyit: ha az igekötő az ige előtt áll, egybeírjuk az igével (még ma is így tanítják, azt hiszem, az általános iskolák alsó tagozatában), tehát nem "vissza térne", hanem visszatérne.

    Valaha egy tanárom kedvenc mondásainak egyike volt: "az igét nem csak hirdetni, ragozni is tudni kell".

    VálaszTörlés
  6. Ez az igazgato aki jelenleg van egy budos talpnyalo, szerencsetlen es undorito ember. Majd egyszer nem a fidesz fog gyozni a valasztasokon es le fogjam valtanni ezt a szerensetlent. Alkalmatlan arra egyaltalan
    hogy gyermekotthont vezzesen. Mar csak egyetlen hozzafuzni valom lenne: Maguk szerint akit felfugesztenek a szakmájából az dolgozhat ugyanabban a szakmában? Sokan nem tudják de (idézőjeles) "DR." Herceg Krisztiánt felfugesztettek es nem dolgozhatna a Cseppko Gyermekotthonba de meg a mai napig itt van. Vagyis minden felsobb szemelyt megkerek hogy olvassak el ezt a hozzaszolast es a fellete lévő tortenetet mert ami most itt van az turhetetlen es igazsagtalan.

    Egy volt dolgozo

    VálaszTörlés
  7. Addig jár a korsó a kútra…
    https://szgyf.gov.hu/kozlemeny-2/

    VálaszTörlés
  8. A bejegyzés 13 éve íródott. Feleségem e bejegyzés idejében hagyta ott a gyermekotthont, amelynek Herczeg Krisztián volt akkor az igazgatója, akit, mint azt a hírekből megtudtam, ez év augusztusában mentett föl a fenntartó. A fóti gyermekotthon, és annak igazgatója, Páger Pál Attila semmiféle kapcsolatban nincsen a budapesti Cseppkő utcai gyermekotthonnal, így az "addig jár a korsó" megjegyzés egyszerűen értelmetlen.

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.