Lassan újra tárul a pokol szája.
Reám mered ismét a bűzös torok.
Hiába fordulnék majd más irányba,
előbb-utóbb megint ide jutok.
Vékony ösvény visz el a peremén.
Végigmentem rajta párszor gyalog.
Jobbra a sziklafal, balra a meredély.
Majd a kettő között egyensúlyozok.
Süvít a szél a hátam mögül,
a szürke felhő tüzes villámokat okád.
Ha csúszom, vagy billenek, a Sátán örül:
odalenn várnak már a cimborák.
Végig lehet menni azon az úton.
Párszor nekem már újra is sikerült,
de tartanom kell magam, ahogy bírom,
szememből, ha belenéznek, minden kiderül.
Tudom: ki kellene kerülni ezt a utat,
más felé venni az irányt.
Akkor nem kellene átkozni az Urat,
hogy miért lett ösvénye ilyen silány.
Biztosan csak én járok körbe-körbe:
már megint elvéthettem az elágazást.
Nem tudom, majd hogyan nézek tükörbe.
Magam látom benne még, vagy valaki mást?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.