Műnépdal

Messzire szálltak el ősszel mind a fecskék.
Elvitték magukkal szívem szép szerelmét.
Tavaszra a fecskék mindig visszatérnek,
Csak az én szívemben nincs vége a télnek.

Tavasszal minden jég olvad a vizeken,
Az ember szívében nyílik a szerelem.
Amíg a szerelem virágját nem bontja,
Az én bús szívemet jégpáncél szorítja.

Jaj, de kutya nehéz egyedül az élet!
Egyszer faggyal dermeszt, másszor lánggal éget.
Nem is lehet boldog többet az életem,
Míg nem virágozik benne a szerelem.