Csak tizenöt voltam,
vágyakkal szívemben.
Mind róla álmodtam,
majd eszem vesztettem.
Hajnalban hangtalan
sírtam tele párnám;
tudtam, hogy hasztalan,
mégis hittem: vár rám.
Ő volt az idősebb
majd egy teljes évvel.
Nem is kecsegtetett
soha sem reménnyel.
Mostanra már tudom:
kamasz szívem tette
csak, hogy éji álmom
minden nap elvette.
Elmúlt egypár hónap,
több, mint tizenkettő.
Letelt az óév is,
eltelt egy esztendő,
begyógyult a szívem,
kín nem rágott benne:
s új szerelem hozott
friss gyógyírt a sebre.
Vakahogy nincs vége a versnek.
VálaszTörlésValóban. Nem tudom, majd talán csinálok neki, ha eszembe jut, mi lett a vége (azon kívül, hogy vége lett). Semmi.
VálaszTörlésNem jó ez a versike, nem olyan, amit komolynak tartok: ezt az is mutatja, hogy elég könnyedén utána kalapáltam még nyolc sort, hogy valahogy vége legyen :-)
Ne becsüld le, nagyon jó a vers. Így már tökéletes, van levezetés is.
VálaszTörlésNagyon jó ez a vers! :)
VálaszTörlés