Sziluettek háztetők fölött.
Tornyok árnya az égbe bökött,
mintha mindjárt elszállnának már
felhők fölé, ahol nincs határ.
Távolban egy vonat kürtje szól,
hirtelen a harang válaszol:
messze zengő, érces kondulás,
mégsem hallja most meg senki más.
Fölrepül a hang az égbe, fel,
néma minden: semmi nem felel.
Indulok. Nem késlekedhetem.
Sötétbe fúl így az életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.