Az élettől olyan távol vagyok,
mint talán nem volt senki soha.
Emészthet a tűz, marhatnak fagyok,
az élethez maradok ostoba.
Könyvből ismerem, mások mint élnek,
mi az, aminek az ember örül.
Hol terem bánat, hogy mitől félnek,
és a lélek mily magasra röpül.
Sohasem birkóztam folyóval,
vízzel, amely gátakat szaggató,
beértem azzal a földi jóval,
amely cukorkás standon kapható.
Álomban írom verseim, félek,
úgy megyek majd el, hogy nem is élek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.