boldog napjaimból már csak ez maradt.
Ragyogó nyárból lett gyorsan jeges tél,
és süvöltő szél hordta rám a havat.
Milyen csodás, fölemelő volt a lét!
Csupa szárnyaló, ragyogó lobogás,
szinte már elhittem a tündérmesét,
hogy mostantól új jön majd, valami más.
Még parázsként vöröslött bent, a szívben,
létet hevítőn izzott a pillanat,
hogy minden jövőmet el is veszítsem.
Azután csak a süket semmi maradt,
hogy a lélek hangtalanul nyüszítsen
a férgektől nyüzsgő, nyirkos föld alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.