Úgy halok meg, hiszem, ahogy' élek:
nincs mellettem senki sohasem.
A haláltól nem, csak attól félek,
nem lesz, aki fogja a kezem.
Az életből úgy megyek el, némán,
ahogy' mindig, csendben éltem én,
Akkor sem vet ügyet senki énrám,
amikor már nem marad remény.
Ezt gyakorlom hosszú évek óta,
hogy amikor eljön majd a nap,
és nem zenghet többé már új nóta,
mert a szám egy utolsót harap
az életből, mert elfogy a kvóta,
ne csak egy remegő húsdarab,
ember legyek, aki még marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.