Én nem félek az erdőn
általában: én Dante bozótjában félek,
mert már az emberélet útjának felén
azt hiszem, hogy túljutottam,
a bozót mélyétől tartok,
majd mit is találok ottan.
A Kapu száját, vagy egyszerűen
csak a semmit? Hiába próbáltam hűen
végig az élet keservit.
A bozótban félek.
Eltéved benne az elme,
csak bolyong benne a lélek
és kopik belőle az élet szerelme.
Szembe még nem találkoztam
magammal itt sosem,
de rettegek: már vár egy
tűzszemű totem.
Nem olvas fejemre semmit:
egyszerűen elemészt.
Nem kérdi mit tettél, és mennyit,
sok volt életből, vagy kevés.
Én nem vadászom itt,
és énrám sem vadásznak.
Nyomomat nem követi senki távcsövön.
Akik itt bolyonganak,
vissza nem találnak.
Elemészti lelküket a bozót.
Eltűnnek benne kézen-közön.
Már kétlem azt is, lenne út,
más, mint amelyet én magam tapostam.
Hallom, néha más meg gödröt ás
egy ösvényen másnak,
vagy lent, a horhosban.
Van gödör. És én is ástam -
Vagy ásómat csak büntetésből viszem -
kincset, vagy vermet
döglött aknának?
Kiút az nincs, én úgy hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.