2015. április 17., péntek

Tintaéj

Az égbolt fekete tussal van festve.
A hajnal a bozótosban megakadt,
csak vergődik benne a nappal teste.
Csillagtalan sötét, mint a föld alatt.

Mintha sosem érne véget az éjjel.
Az ablak négyszöge most szürkén dereng,
az ember csak néz kihűlt szenvedéllyel,
és a fájó emlékeken elmereng.

Pedig lehetnének azok boldogok,
békések, fenn szárnyalók és repesők:
képzelni kell csak, hogy fényben ragyogok,
és arcom tisztára mossák langy esők?

Ha a lélek egy féreg kúszó teste,
az égbolt fekete tussal van festve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.