Jaj! Ölelnél két karoddal
most is csöndesen,
hogy a virágzó hegyoldal
ne ködös legyen!
Jaj, a réten, erdőszélen
sétálnék veled!
Nem felejteném a régen
gyűlt emlékeket.
Szívem tűzre, lángra gyújtja
fájó képzelet,
árad emlék tüzes kútja:
forró két szemed.
Jaj! Ha fölvehetném egyszer
a kopott cipőt,
ha hibás lenne a rendszer,
s adna új időt:
jaj, ha ölelnél karoddal
újra csendesen,
nem zendülne föl halott-dal
többé, kedvesem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.