Mint barlang-magányban cseppenő víz
alkot színekben tobzódó cseppkőcsodát,
csordogálnak néha indázón verssorok.
A cseppek őrjítő, monoton és konok
módon potyognak egyre csak tovább,
hangjukat hallván megkeseredik minden íz.
Barlang-szobámban csendülő csöndemben
tűnt boldogság álmait álmodom:
még vállamon érzem érintését kezednek,
de emlékeim csak sötétségbe vezetnek,
keresztül múlt időn, és belső káoszon.
Éj-sötétség támad folyton szívemnek,
hogy korallon törjön hajóm: kialudt fároszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.