Te voltál az élet,
vér, mely szívbe árad.
Hiányollak téged:
tél virágos ágat.
Úgy törtél a szívbe
ledöntve a gátat,
festettél új színre
bokrot, füvet, fákat,
földerült az ég is,
mint hajnal, ha támad,
és elborult mégis.
Most a bánat árad.
Szenvedés már nincsen,
csak borongó bánat,
elveszített kincsem:
sötét van utánad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.