Embernek kél sikoltozni kedve
fejhangon, és velőt rázó módon,
fakérget tépni, mint barnamedve
ahogy látja, minden olyan ódon,
elavult, és nem halad semerre,
egy helyben áll, vagy retrográd módon
hátra menve hat az életedre.
Embernek kél sikoltozni kedve,
életében olyan sok a kordon,
hogy kiszárad minden életnedve,
amint töpreng a soha sem volton,
bámul csak a sötétbe meredve
levegő nélkül, akár a Holdon
az űrhidegben megdermedve.
Meggyűrődött, megtépázott lelke
rongyként lóg, mint a gatya a folton,
amelyet még senki sem szegett be,
és még el is válik tőle folyton,
mintha el is lenne már temetve,
fekete, mint szénrajz a kormon
az álma. De ha föléledne,
mindenki vesztene a bolton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.