Megérintett Ady az este.
Csak lerázni a rettenetet,
úgy éreztem, el vagyunk veszve,
az ég ránk szakad, eltemet,
mert lencséért adtuk szabadságunk,
most ripők bohóc hadurunk,
és amíg új rendet nem vágunk,
nem növünk, csak gyávulunk.
Nem csalóka remény igazgat,
csak túlélő-félelem,
mert sok szegényre kevés a gazdag,
és holnap nem lesz már élelem,
mert kifosztottak mindenkit ismét,
ezúttal saját véreink,
és bárhányszor mondom is még,
lepattognak érveim
süket faláról a közönynek.
A butaság és a nyomor
nyit utat a tenger könnynek.
A lét itt marad komor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.