Homlok mögött zizegő moszkitók
dalolnak fülembe halálzenét,
mintha nem volna ebből még elég.
Bántó zenéjükre felvonyítok.
Mostanában már csak szellem vagyok,
önmagam árnya. Fénylő? Egy fenét!
Mintha áttört volna ezer kerék,
szellemem tompul, régen nem ragyog.
Koponyalékeléstől mentsen meg,
amelyet rajtam hajtanának végre,
sorsotok, maradjon olyan remek,
mint most, ne vonyítsatok az égre,
hogy elárasztanak a dallamok,
fejemből léken át törve fényre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.