Hiányzol

Hiányzol, de minthogy majdnem negyven éve, hogy hiányban élek,
engem ez már nem is nagyon zavar,
hiszen most már változást nem is remélek:
Ezt is megszokod, ha nem is hamar.

De mindig rág a féreg legbelül,
hogy jó volna, ha lehetne másként.
Közben, tudod: a szupervájzor ül ott legfölül,
és blokkol minden álmot, egyfajta önkorlátozásként.

Nem is tudom ezért a dolgokat kifejteni,
csak kerülő útjaimat járom,
hiszen a legjobb lenne talán elfelejteni,
hogy létezhet egy, az életnél szebb álom.

A hiány csak gyűlik egyre, és felzabálja létem.
Hiába próbálnék fennsíkon maradni.
Lassanként nem megyek majd fel a hegyre,
mert nem lesz, amit a hegycsúcsról nézzek,
és bár próbálni, próbáltam eddig is mindegyre,
úgy tűnik, nem tudok a szakadékokba nem belezuhanni.

Olykor azt sem tudom, meddig bírom még az zúzódásokat,
amelyek tarkítják egyre lelkem;
hiába alkalmazok rájuk vers-tapaszokat,
hogyha mindig új vermekbe estem.