Légvárak

Légvárakat építünk magunknak folyton,
mint a csodapók a víz alatt.
Csalódásaimat én is elfojtom,
mint más; erre is jó egy kalap:

Szürkévé, egyhangúvá teszi képed:
nem lógsz ki a tömeg közül;
nincs, aki rád csodálkozna - érted! -
"Hát ez meg minek örül?!"

Vagy: "Miért lógatja annyira az orrát?
Talán nem sikerült az est?
Vagy hozzávágtak egy tortát?
Odakozmált a tegnapi leves?"

Pedig a vízipók is mi magunk vagyunk,
és a keresztes is, aki a parton áll;
mi csodáljuk a másikat magunk,
hogyan épít magának kristálypalotát

olyan közegben, ahol más megfulladna.
Lám csak! Még nadrágja is buborék!
És, ha a víz felül befagyna,
a jégen mindig marad valahol egy lék,

amin keresztül a "másik" levegőhöz jut,
te pedig - ugye - belezuhansz.
De azt hiszem, mindez csak egy fura út,
amin át a "másikat" látod minduntalan.

Más szemében a sikert, magadéban a gerendát.
Ilyen a pesszimista élet.
Ha ez nagyon lerángat a víz alá,
inkább majd én is saját légváraimban élek.