Szavakból rakok tornyokat magamnak folyton,
hogy róluk távolabbra lássak.
Magasra hágva tárulhat csupán égboltom,
hogy szívemben még mélyebbre ássak.
Bár tornyaim alapja ingatag nagyon,
és tájaimat sűrű köd fedi,
de kétségeimet majd mind magamba fojtom,
míg szívemet a homály majd végleg ellepi.
S, ha tornyaim közül a ködből páran majd kiállnak,
és tetejükön a jelzőtűz fennen lobog,
e tűz a ködön át utat mutathat másnak,
talán majd akkor is, ha szívem már nem is dobog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.