2011. július 19., kedd
Orbán Viktor kormánya ismét hazudott
Van kis hazugság, nagy hazugság és ... szemen szedett hazugság.
Pártunk által vezetett Kormányunk ez utóbbit műveli egyes szakigazgatási szervei megnyilvánulásában is: A Vidékfejlesztési Minisztérium pénteki közleményében azt állította, hogy felfüggesztette a stratégiai cukorkészletnek az árak letörését célzó értékesítését, mivel akciójának köszönhetően már jelentősen csökkentek az árak.
Az állítás azonban szemen szedett hazugság, ugyanis egy gramm cukrot sem adott el az állam a stratégiai cukorkészletből, az árcsökkenésnek ebből következően ehhez az égvilágon semmi köze nincsen. Felfüggeszteni csak azt az intézkedést vagy folyamatot lehet, amit már megindított valaki, ami már elkezdődött. Ebben az esetben erről szó nincs, a közlemény szimpla, a FIDESZ kormánytól megszokott, az 50-es évek stílusában előadott hazugság, ugyanolyan, mit az "általános és egyszeri adócsökkentés" a 190 ezer Ft alatti jövedelmek esetében volt.
Pedig volna mit tennie Pártunknak és Kormányának ebben az ügyben is: a tavaly nyári 184 Ft/kg árú cukor ára a FIDESZ kormány "elmúlt egy éve" alatt (hogy elmúlt időszakozzunk egy kicsit) majdnem 100%-kal (hogy szó ne érhesse a ház elejét, és ne essek a rágalmazásnak Pártunktól és Kormányunktól megszokott bűnébe: 90,22% -kal ) 350 Ft/kg-ra nőtt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A felfüggesztés hírének lélektani hatása, az smafu?:)
VálaszTörlés:-(*)
VálaszTörlés