(Míg csodára várok, elmúlnak az évek)
Már régen külön úton járunk,
de összeköt minket a múlt.
Hideg éjeken fázunk,
az alkony ránk régen lehullt.
De olyan sok szál van közöttünk,
miket el nem téphetünk:
közösen esszük, amit főztünk,
hiszen ez az életünk.
Néhanap elég lehetne
talán egyetlen kedves szó,
hogy eltűnjön egy időre,
ami ki nem mondható,
s ami mégis ott áll közöttünk
olyan sok, hosszú éve már,
és szürke közönybe taszítja létünk,
ha nem teszünk újra csodát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.