Labirintus

Bóklászom egyre csak a verssorok között
tétován; szédület zavar, mi belém költözött.
Mint végtelen útvesztőt, járom egymagam utam.
Álomban élek folyton; minden olyan bizonytalan.

Nappalra jő az éjszaka és nap az éj után;
én meg csak rovom köreim tétován itt, dél-Budán.
Nem szólok immár senkihez, és nincs, ki hozzám szól:
a sűrű csönd elér szívemhez, lassan belé hatol.

Ez még az élet lenne, vagy már a halál?
Vár még rám változás, vagy csak a semmi vár?
Lesz még egy ébredés e látomásból, mi eltakar
előlem minden életet, vagy minden véget ér hamar?