Nézett a bandzsa Idő belém,
mint ahogyan én néztem bele
tükrébe párszor: nahát, de vén
alak az ott, épp, hogy nem lóg bele,
csak orra le a földre néhanap!
Pedig, haj, nézhetne fel égre,
nem sütne szemébe se a Nap,
ha kalapját föltenné végre!
Nézett, lám, rám Idő tükörből,
de remélem, hogy még nézni fog,
és még hátamon sem dörömböl,
és nem hasít belém éles fog,
amely Időnk szájából kilóg.
Na, húzzatok el, depressziók!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.