Folyton csak a sivatagról írnék,
ahol húst morzsol csontról a homok.
Oázist teremtenék, ha bírnék,
egyfolytában arra gondolok,
de mit tegyek, ha a szívembe árad
a sívó, szürke és meddő közöny?
A kavicsba, kőbe belefárad
az ember, hogy már vissza se' köszön.
Folyton csak a sivatagról írnék,
amely lángoló, magányos pokol.
Könny teremthetne oázist: sírnék,
így még a táj is csak engem okol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.