homály borul ma már a bérctetőkre.
mióta többet, ím, nem élsz te nálam.
Sötét terült a napsütötte tájra,
a völgyek oldalán a jégmezőkre.
Homályuk, ím, pokolnak éjszakája.
A szívedet a szív nem érzi mára.
Eloszlik arcvonásod őszi ködben,
s az este hűs, ha vetkezem le, ágyba.
Az éhemet se' csillapítja semmi,
a fájdalom marad, és el se' röppen.
A fényhiánnyal télbe kell ma menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.