Homály kavarog a folyó fölött.
A nátriumlámpák fénykörén túl
a túlsó part még ködbe öltözött.
A sínpár tompa fényben csillog
betonbuckákkal szegélyezetten.
Szívemen most is éget a billog.
Volt idő, amikor még szerettem.
A napkorong még láthatár alatt,
alul az ég színe szennyes ibolya.
Ami elment régen, az itt maradt.
Nekem nincsen már menni hova.
Reggelünk már novemberi hideg,
az éjjel alighanem fagyhatott.
Mintha még élne, tisztára ideg
az ember, bár szívében halott.
A hajnal a szennyes ködbe fúl,
homályba, mint a lélek bent.
Ha a szívben nyugtalanság dúl,
hiába fogadná be a végtelent.
Átírtam (a sorok cseréjével egy pályázatra) ölelkező rímessé:
Homály kavarog a folyó fölött.
A nátriumlámpák fénykörén túl
a hajnal még a szennyes ködbe fúl.
A túlsó part még ködbe öltözött.
A sínpár most tompa fényben csillog
betonbuckákkal szegélyezetten.
Volt idő, amikor még szerettem,
szívemen most is éget a billog.
Alul az ég színe szennyes ibolya,
a napkorong még láthatár alatt.
Ami elment régen, az itt maradt.
Nekem nincsen már menni sehova.
Az éjjel alighanem fagyhatott,
reggelünk már novemberi hideg.
Mintha még élne, tisztára ideg
az ember, bár szívében már halott.
A hajnal, mint a lélek odabent,
a homályba, a szennyes ködbe fúl.
Hogyha a szívben nyugtalanság dúl,
nem fogadhatja be a végtelent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.