az áradat is felszínén sodorja,
és ha végül majd halmokba lerakja,
a napfénytől elzártan rothad.
Száz éve bűzlő eszmék habja
fertőz meg ma újra tiszta szíveket.
Hogy ismét eljöhessen egy rettenet,
ezernyi rontott lélek várja.
Tölcséren át folyik a szájba
a méreg megrontva hitet, életet.
Ellene tenni tán semmit nem lehet?
Ne hidd! Megépülhetne gátja,
felismerni kell akarni csak
sima fedőmáz alatt a szennyvalót.
Gátakhoz verjünk le végre sok karót,
mert végül a hullalé kicsap!
Újra tölti szennyel szívünk, szánk,
tüdőnket, elveszi jövőnk, levegőnk,
torzzá formál minden emberi erőnk,
s pusztulás vár, dicstelen miránk.
A víznél könnyebb a mocsokhab,
amely a felszínen rikácsol folyton.
Nem ártalmatlan dinnyehéj folyónkon,
tőle lesz e nép majd újra rab.
Hát ember kell a gátra újra,
visszatartani a szennyáradatot,
amely nem kintről: belülről támadott,
s nem félelemben élni, bújva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.