Hamis csillag

Sötét vagyok most ismét és komor.
Föl nem vidíthat engem most a bor,
tánc, zene, vagy jó barát szava.
Leáldozott már éltem csillaga.

Az őrületnek immár vége van:
körömmel nem szaggathatom magam
végül is, azt csak beláthatom,
hogy nem keringhet szabadon pár atom
a semmiben az ég és föld között,
ahol egyszer összeütközött.

Az őrületnek talán vége már,
hisz' nem lehet mindenki oly szamár,
hogy erős kötést gondolhasson ott,
ahol két atom találkozott,
és más kötések írnak sorosokat,
szívbe szúró, éles horgokat.

Hamis csillagot követtem én,
vagy szívemben volt hamis remény?
Csillagom, napom leáldozott,
sötét vagyok ismét, átkozott.