a budai jégpálya falai fölött.
Nem olyan feketén makacsok a tények,
de a hitetlenség már beléd költözött.
A Vérmező sáros, és csurom víz a fű
a tarkopasz fák szikár törzsei között,
a köddel és homállyal kevert, keserű
eső ott már mindent lucsokká öntözött.
Csak néhány vén varjú lépdel a fák alatt,
sötét kabátjuk a szürke ködbe olvad.
Az izzó nyár mostanra messzire szaladt.
Szinte a kezedhez fagy ezüstös tollad.
A füzetlapokra is nedvesség pereg;
elkenődnek rajta a már leírt szavak.
Nem jön többé érted a felmentő sereg:
Sosem leszel többé még egyszer szabad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.