és szigszalag sem tartja többet össze.
Van ám, akinek nem adja meg a lét,
hogy arcát más arcában megfürössze.
Lepledet az elfeledett tükörről
hiába is húzod le minduntalan,
emberarcot egy ekkora ökörről
tükörben várni olyan haszontalan.
Üvöltenék, ha volna még értelme.
No, hisz'! Derék, hogy erre gondolok!
Tudom. De elhagy létemnek fegyelme,
amikor rám a zord magány morog,
és utat nem lel sehol sem az elme:
nem száll a lélek most, csak vánszorog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.