A lápot immár fehér hó borítja.
A zsombék a jégben megfagyott.
Pár fa mely a tájat szomorítja,
magányos, és szinte már halott.
Metsz a lég, és oly sötét az este,
mintha nem is sütne napsugár
a tájra többé, s az szürkére festve
ki nem zöldülhetne soha már.
Nem szalad át nyúl a havas réten:
most föld alatt, vackában vacog.
Már nem várnak rám sehol, mint régen:
akár a fák, egyedül vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.