Véget ér az életünk majd egyszer,
rádöbbeni: miféle kárhozat!
Nem segíthet rajta semmi vegyszer,
és már nem telhet be minden rovat.
Hitünk, erőnk már napról-napra csökken,
s csak szaporodnak egyre nyűgeink.
Zsákot kapnánk vállra? Hátunk roppan,
és megzavar egy változás megint.
Napról-napra, s már rutinból élünk.
Határainkat megismertük jól,
ritka már a kiemelkedő évünk,
érezzük: az élet nem rólunk szól.
De előfordul még, hogy süt a Nap,
és így szólunk: "lehetsz még boldogabb!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.