Még ma is siratlak szinte szüntelen,
mint vizét siratja patak, kiszáradt,
mint fáit erdő, ha tűnt a rejtelem,
mint kőhalom sirathat büszke várat.
Visszahangzik egyre bennem még a dal,
üres barlangban a medvebrummogás,
ahol semmié már mind a diadal,
s az idő a falba víznyelőket ás.
Siratlak még: így csúcsát siratja hegy,
amelyet az idő dombbá koptatott.
Magamat siratom? Az mind egyre megy:
teveled régi énem is itt hagyott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.