világos volt nekem,
hogy jelentőset alkotok majd én.
Idősebben mostan
sem állok a hegyen.
Mély völgyekben járok, nagy a sötét.
Szerencsés vagyok, mert
jártam dombtetőkön,
ott, ahol fejemre sütött a Nap,
és nem az élet vert.
Nem éltem erőmön,
és nem is lettem végül boldogabb.
Világosomon már
túljutottam mára.
A fegyvert vajon ott letettem én?
Már csak a sötét vár?
A fényből nincs hátra?
És vajon én dobtam el könnyedén?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.