Szakaszosan halunk meg, nem egyszerre.
Kanálban fordított képet néz arcunk.
Hiába várunk gyógyító vegyszerre,
a kéreg vastagodik rajtunk.
Előbb a szívünk szűnik meg verni,
majd elveszítjük a világot;
sötétben tapogatva kérdezzük: ez mi?
vajon ilyet még ki látott?
Fejre is állnánk, hogy a képünk
egyenes legyen a kanálban.
Pörgünk, táncolunk, azután végünk.
De nem hiszünk a halálban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.