és nem is jössz már soha vissza többé.
Az árnyak nagyok, és minden cserben hagy,
Vígságom, és eszem porladt köddé.
Nem értem azt, hogy miért ily szürkén élek,
hogy miért vagyok mindig szomorú,
nem értem, hogy miért leng alacsonyan a lélek,
hogy miért terem borúra ború.
Fáradt vagyok, és fáj nagyon a szívem,
úgy hiányzik már egy ölelés.
Elátkozott valaki, úgy hiszem, régen,
a pusztaság, ami hátra van, nem kevés.
Nem értem azt, hogy miért kell ily siváran, szürkén élnem,
hogy miért üres napom, éjszakám,
nem értem, hogy miért kell az éjszakáktól félnem,
hogy miért nem várok már jobbat holnapután.
Fáradt vagyok, és minden messze szállt.
Távolodik tőlem a világ.
Fáradt vagyok, rám már csak a semmi vár,
a hiány belőlem mindent kirág.
Nem értettem soha, miért ilyen szürkén élek,
miért nem talált meg a szerelem,
nem értettem sosem, hogy a jövőmtől miért félek,
hogy miért nem jön senki sem velem.
* A Korál együttes A Kőfalak leomlanak című számának első sora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.