átjár rajta a semminek szele.
Életünk meg nemes porcelán váza,
amelyet mi magunk töltünk tele.
Magas polcokra tesszük a vázát.
Csattanva törik széjjel a kövön,
ha szívünk semmi korlátján ágál,
s elszivárog belőle az öröm.
Tedd följebb más vázáját a polcon,
furán majd tiéd is följebb kerül!
Beszáradt bút majd öröme oldjon,
hogy megmaradjon vázád emberül!
Nem hiszem, hogy kell még igazolnom:
léted a semmitől csak így menekül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.