sötét tárnák során át minden este.
Álmom mintha szénporral lenne festve,
csak magasan fenn világít egy emlék,
gyorsan zsugorodva távolodik, már
nem is világít, csak kis pontként csillog,
mint fényt veszítő, halványuló csillag
a végtelen égen, ahol nincs határ.
A tárna mélyében csak magam vagyok.
Ha reggel egy újabb napra ébredek,
fölöttem a vastag kőzetrétegek
takarják előlem a fénylő Napot.
A mélyből felszínre jönni semmi ok:
a főte majd leomlik, és eltemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.